Tomek Béla családi honlapja

Adventi imádság

Urunk, Jézus Krisztus,

várjuk eljöveteled, várjuk a békét,

mert annyi békétlenség van kívül a világbanés bent a szívünkben!

Várjuk eljöveteled, mert ebben a hazug világban egyre inkább az igazságra éhezünk.

Annyi igazságtalanság sújtja a népeket és az embereket.

Várjuk eljöveteled, mert szomjazzuk a szabadságot,

és mindnyájan a bajok és bűnök bilincseiben kínlódunk.

Add vissza reménységünket, amit elvesztettünk!

Add meg újra a szeretetet azoknak, akik idegenkedve viselkednek egymással szemben!

Nyisd meg szívünket, hogy felragyogó örömödet megtapasztalhassuk életünkben!

Kérünk, hallgass meg minket!

Amen.

(Jürgen Moltmann nyomán)

Iz 63,16b-17.19b; 64,2b-7; Zs 79; 1Kor 1,3-9; Mk 13,33-37

A Házasság etikája

A Házasság Szentsége

A házasságot nem Krisztus hozta létre, nem Ő tette intézményessé. Mégis, az Úr egészen különleges értelmet és jelentőséget adott az emberek házasságának. Az ószövetségi törvényt követve, de messiási tökéletességével túllépve annak hivatalos előírásait, Jézus az emberi házasság egyedülállóságát tanította, mint Isten ember iránti szeretetének, és az Ő saját - az Egyház iránti szeretetének természetes megnyilvánulását. Krisztus szerint ahhoz, hogy egy nő és egy férfi szeretete olyan tökéletes legyen, amilyennek Isten teremtette, - e szeretetnek egyedülállónak, elpusztíthatatlannak, örökké tartónak és isteninek kell lennie. Az Úr nemcsak tanítást adott, hanem - a keresztény házasság szentségében, az Egyház által - erőt is ennek teljesítéséhez. A Házasság Szentségében a nőnek és a férfinak megadatik az a lehetőség, hogy egy lélek és egy test legyen, amit önmagában semmilyen emberi szeretet sem képes biztosítani. A házasságban a keresztények a Szent Lelket kapják meg, azért, hogy ami a földön elkezdődött ne érjen véget a halállal, hanem beteljesedjék, és a legtökéletesebb módon folytatódjék Isten Országában. Évszázadokon át nem volt külön esküvői szertartás az Egyházban. A keresztény pár kifejezte kölcsönös szeretetét az Egyházon belül, és megkapták Isten áldását egyesülésükre, amelyet Krisztus Szent Eucharisztiája pecsételt meg. Az Egyház hivatalosan elismerte a pár összetartozását, Krisztus Testének tagjává tette, így vált a házasság kereszténnyé, Isten tökéletes szeretetének teremtett képévé, amely örök, egyedülálló, oszthatatlan és örökké tartó. Később külön szertartás alakult ki a házasság szentségére, melynek mintája a keresztség és bérmálás szentsége lett. Az Egyház a keresztségben részesülőkhöz hasonló módon szólítja meg a házasulandó párt. A házasulandók megvallják hitüket és Isten iránti szeretetüket. Ünnepélyesen vezetik be őket a templomba, ahol imádkoznak értük és áldásban részesülnek. Meghallgatják Isten Igéjét, majd fejükre koronát kapnak - Isten dicsőségének koronáit - annak jeléül, hogy Isten gyermekeivé és tanúivá (mártírjaivá) kell válniuk, és Isten Országa örökkévaló életének örököseivé. Ahogy minden szentség, így a házasság szentsége is a Szent Eucharisztiában való részesüléssel teljesedik be. Az Ortodox Egyházban a házasság szentségének nincs "törvényi" jellege. A házasság nem jogi szerződés, nem tartalmaz sem fogadalmat sem esküt. A házasság szentsége lényegében az emberi szeretet "megkeresztelése és megerősítése" Istenben Jézus Krisztus által, a Szent Lelken keresztül. Az emberi szeretet "istenivé tétele" Isten örök Országának isteni tökéletességében és egységében, ahogy ez megnyilatkozott az Egyházban, és megadatott az embernek. Természetesen a keresztény házasság szentségében csak azok részesülhetnek, akik az Egyházhoz tartoznak, azaz a megkeresztelt és rendszeresen áldozó hívők. Az Ortodox Egyház ma is szigorúan ehhez a tanításhoz és gyakorlathoz tartja magát. A keresztények közötti egység hiányának tragédiája miatt azonban egy ortodox keresztény összeházasodhat egy megkeresztelt, nem ortodox kereszténnyel az Egyház keretein belül, azzal a feltétellel, hogy mindketten őszintén munkálkodnak, és imádkoznak a Krisztusban való teljes egységükért, de anélkül, hogy bármilyen kényszert alkalmaznának, vagy erőszakkal uralkodni akarnának a másik felett. Annak az ortodox kereszténynek, aki házasságra lép egy nem ortodox kereszténnyel, az Egyház szentségi imáit és áldását kell megszereznie ahhoz, hogy az Ortodox Egyház tagja maradhasson, és továbbra is részesülhessen a Szent Eucharisztiában. Az ortodox tanítás szerint csak egyetlen házasság töltheti be azt a tökéletes értelmet s jelentőséget, amelyet Krisztus életünk e valóságának szánt. Így az ortodox keresztény hagyomány arra bátorítja az özvegyen maradt asszonyokat és férfiakat, hogy maradjanak hűségesek házastársukhoz, akik már meghaltak ennek a világnak, de élnek Krisztusban. Az ortodox hagyomány ugyanezen az alapon az ideiglenes "együttélést", az alkalmi szexuális viszonyokat, a különféle emberekkel folytatott szexuális kapcsolatot, az azonos neműek közötti szexuális érintkezést és a házasságnak különéléssel és válással végződő megszakítását ellenkezőnek tartja azzal az emberi tökéletességgel, amelyet Isten Jézus Krisztusban nyilvánított ki. A bűnbánat, a bűnök őszinte megvallása, és a békés együttélés őszinte ígéretével azonban az Ortodox Egyház megtartja a második házasság szertartását is azok számára, akiknek nem sikerült teljesíteniük a házasságnak Krisztus által tanított eszményi feltételeit. Az is az Egyház gyakorlatához tartozik, hogy nem zárja ki második házasságban élő tagjait a Szent Áldozás szentségéből, ha őszintén akarják az Istennel való eucharisztikus közösséget, és ha teljesítik az Egyház életében való részvétel minden egyéb feltételét. Krisztusra az embernek az élet minden területén szüksége van, és szilárd keresztény meggyőződés szerint Krisztus nélkül, vagy Krisztusnak a Szent Lélek által az Egyházban való jelenléte és ereje nélkül nem szabad és nem is lehet semmit tökéletesen tenni. Ezért két keresztény ember nem kezdheti el az együttélést, és nem is osztozhat egymás életében - lelkileg, fizikailag, szellemiekben, társadalmi és gazdasági szempontból - teljes egységben, anélkül, hogy előbb Isten Országa örökkévalóságába ne helyeznék egységüket a Házasság Szentségén keresztül, az Egyházban. Az ortodox tanítás szerint - amint ez a házassági szertartás során is kifejezésre jut - a gyermekek nemzése és a család keretein belül az irántuk való törődés és szeretet a férfi és a nő Krisztusban gyökerező szeretetének természetes beteljesülése. Ily módon a házasság Isten teremtő és gondoskodó szeretetének, a Szent Háromság Három Személye tökéletes szeretetének az emberi kifejezése, azé a szereteté, amely kiárad a teremtésben és a világ iránti gondoskodásban. Az a meggyőződés, hogy az emberi szeretetnek, mint az isteni szeretet követőjének ugyancsak teremtésben, és a mások iránti gondoskodásban kell kiáradnia még nem jelenti azt, hogy az utódok nemzése lenne önmagában a házasság egyetlen célja, létének egyedülálló, kizárólagos igazolása és törvényes elismerése. Azt sem jelenti, hogy egy gyermektelen házaspár ne tudna együtt igazi keresztény életet élni. Hanem azt jelenti, hogy egy házaspár tudatos döntése amellett, hogy nem vállal gyermeket a személyes kényelem, a lakás, a luxus és a szabadság utáni vágy, a felelősségtől való félelem, az anyagi javakban való osztozás elutasítása, vagy a gyermekek gyűlölete, és még számos egyéb ok miatt, nem vall keresztény magatartásra, és semmiképpen sem egyeztethető össze az Ortodox Egyház biblikus, erkölcsi és szentségi tanításával és tapasztalatával az élet, a szeretet és a házasság értelméről. Az eddig elmondottak fényében a gyermekek fogamzásának ellenőrzése egy házasságban nagyon kényes téma. Alapvetően nem javasolt, és talán csak abban az esetben tekinthető lehetségesnek, ha igen alapos lelkiismeretvizsgálat, imádság és lelki vezetés kíséri.A már megfogant gyermek abortusza az Ortodox Egyházban szigorúan tilos, és semmilyen módon sem igazolható, mert végrehajtása a legnagyobb erkölcsi kockázattal jár, és igen komoly bűnbánatot követel még olyan szélsőséges esetekben is, amikor az anyát helyrehozhatatlan sérülés fenyegeti, vagy a szülés alatt valószínűleg meghalna.

A HÁZASSÁG

"Amit Isten összekötött, ember szét ne válassza" (Mk 10,9)

A kereszténység a szexualitás kétértelmű, zavarba ejtő tapasztalását - a Biblia alapján - a hűséges szeretet életformájába integrálta. A nemi aktivitás Istentől rendelt kerete a házasság, hiszen itt a nemi egyesülés a kölcsönös önátadást jelzi és mélyíti el, amely által férj és feleségörvendező és hálás lélekkel gazdagítják egymást. Amikor Jézus a házasság fölbonthatatlanságáról nyilatkozott (Mt 19, 3-9), a testi eggyéválás bibliai fordulatával két személy lelki és egzisztenciális összekapcsolódására is utalt. A házasok egységéhez Istennek is "érdeke fűződik", hiszen várja teremtményeinek viszontszeretettét, akiknek boldogsága szorosan kapcsolódik magánéletük rendezettségével. A válást előidéző "szívkeményedés" betegsége Jézus egyházában gyógyítható. A keresztény házasságeszményt ma sokan bírálják, helyette némelyek "nyílt házasságot" ajánlanak. Az általános intézményellenes komplexus miatt sokan vonakodnak mindenféle házasságkötéstől, többnyire ideiglenesnek szánt élettársi kapcsolataikat a házasság intézménye elleni tiltakozásban élik, teljesen vakon a szexualitás társadalmi dimenziójával szemben. Mások elutasítanak minden erkölcsi kötöttséget az ösztön kielégítés vagy szerelem dolgában. A szerelem szabadságát azonban nem lehet megoldani tragédiák, lelki sérülések nélkül. A promiszkuitás (szexuális keveredés) a szerelem terminológiáját használja, miközben ellentmond a nemi érintkezés értelmének. A szex elválasztva a szerelemtől és a hűségtől elveszíti gazdagságát. A házasságon kívül folytatott nemi viszony - a jellemkopás veszélyén túl (hazudozás!) - lelkiismeretlenség a partnerrel szemben, mert megrontja jövőjét, becsületét, lelkületét, elindíthatja a züllés útján, további bűnöknek készít utat (magzatölés, becstelen pénzszerzés, öngyilkosság), a származó gyermekek nem kaphatnak kellő szülői nevelést. A Zsinat a házasságot olyan szövetségnek tekinti, amelyben férfi és nő az egész élet olyan közösségét hozzák létre egymással, amely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul. Lényegi tulajdonságai az egység és a fölbonthatatlanság. Akkor jön létre, amikor a férfi és a nő - a kölcsönös odaadásra vonatkozó - beleegyezésüket szabadon kinyilvánítják (katolikusok a plébános és még két tanú jelenlétében). Mivel nem a legszebb, legokosabb és legkedvesebb emberrel házasodunk össze, hanem azzal, akinek mindent fölülmúló értéke abban áll, hogy hajlandó az adott órában vállalni engem, ezért előfordulhat, hogy idővel megbánjuk döntésünket. Ámde "menet közben" óriási invesztálások történtek, amelyek lerombolása vagy megrongálása nem úszható meg sérülések nélkül, ezért ennek ellenére az ígéret megtartása kötelező. A házasságtörést az Egyház kezdettől az egyik legsúlyosabb bűnnek tartotta. Jogtalan behatolás történik itt a legintimebb viszonyba. A házasok hűtlensége nemcsak a másik felé igazságtalanság, hanem sérti a Krisztus iránti lojalitást is, aki a házas szövetséget szentséggé tette, vagyis kegyesen fölvette az Egyházhoz fűződő saját szeretetszövetségébe (vö. Ef 5, 21-33). A házastársi hűség követelménye nemcsak a házasságtörés tilalmát jelenti; senki harmadik nem férkőzhet közéjük semmilyen jogcímen (szülő, gyerek, lelki barát). Nem szabad egykönnyen belenyugodni a házasság megromlásába ("Elrontottad? - Javítsd meg!"). Az Egyház súlyos esetekben elismeri a különválás jogát, de még a hűtlenség esetén is megbocsátásra biztat. Polgári válás után az ártatlan (?) féltől is megkívánja a magányos várakozást: reménytelenül is őrizze a reményt, hogy egyszer - talán csak a másvilágon - egyesülnek. A spektrum egyik végén vannak, akik könnyelműen tönkretették házasságukat; a másik végén, akik minduntalan nagylelkűen megbocsátottak, és minden lehetségest megtettek az egység fönntartására. Mindenesetre a Szentszék még (1984) nem tette lehetővé az utóbbiaknak sem, hogy második (polgári) házasságban élve szentségekhez járuljanak.

A Kommunikáció " Amit fületekbe hallatok, hirdessétek a háztetőkön " ( Mt 10,27) - részlet dr. Tuba Iván: Keresztény erkölcstan c. műváből A modern társadalomban a társadalmi tájékoztatás eszközei növekvően fontos szerepet játszanak az informálásban, a kulturális fejlődésben és a képzésben. A mass media jóvoltából az emberi történelem planetáris méreteket öltött. A kultúrák sokfélesége a pluralizmus új dimenzióit hozta létre. A világnézeti pluralizmus föltételez egy olyan kultúrát, amelyben minden csoport tanulékony, törekszik a többi jobb megismerésére és nagyobb önismeretre.

A "Szent negyven napunk" a Biblia-évében "Jézus a Szentlélektõl eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra." (Lk 4,1) Nem evett, imádkozott. Itt lelkében úgy megerõsödött, hogy a sátán kísértéseire határozott elutasítással volt. "Távozz Sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!" (Mt 4,10) "János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát: Beteljesedett az idõ, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az evangéliumban." (Mk 1,14) Nem sokan hittek tanításának. Szólt: "Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz jel az Emberfia is e nemzedéknek. A ninivei férfiak feltámadnak majd az ítéletkor e nemzedékkel együtt és elítélik, mert õk bûnbánatot tartottak Jónás szavára, s itt nagyobb van Jónásnál." (Lk 11.29-32) Valóban, Jónás három napig volt a hal gyomrában, mint Jézus a föld gyomrában, de szavára bûnbánatot tartott egész Ninive. Mi már ismerjük a nagy Jelet, a Feltámadottat! Valóban hallgatunk szavára? "Tartsatok bûnbánatot!" Nem feledhetjük el azt sem, hogy az Atya megbocsátásának feltétele is van. Máté írja le a "szívtelen szolga" történetét. Hatalmas adósságát, mert kérte, elengedte az ura, de csekély adósságát õ nem engedte el szolgatársának. Az úr számon kérte és átadta a poroszlóknak, míg ki nem fizeti mind, amivel tartozik. "Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyiktek meg nem bocsát szívbõl embertársának." (Mt 18,23-35) De a tõle tanult imában is hasonlót mondogatunk naponta: "bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek." Megtérésünknek van még egy komoly állomása. A dúsgazdag és a szegény Lázár története. Még a hulladékból sem kapott. A halál után Lázár Ábrahám keblén, a magát hizlaló, önzõ dúsgazdag a pokol szenvedéseiben. (Lk 17,19-31) De erre a szolgáló szeretetre szólít fel Jézus az "Irgalmas szamaritánus" példabeszédével is. Két arra járó nem akárki is otthagyta a kifosztott, vérbe fagyott embert. Csak a lenézett, ellenségnek tartott segít rajta. "Mit gondolsz e három közül ki volt az igazi embertársa annak, aki a rablók kezébe került? -- kérdezte Jézus. A törvénytudó válasza: Aki irgalmas szívû volt iránta. Jézus így folytatta: Menj és tégy te is hasonlóképpen." (Lk 10, 25-37) Krisztus elénk imádkozta a Miatyánkot, de nem biztos, hogy sikeresen meg is értettük azt. Olvastam egy párbeszédet Isten és egy Miatyánkot imádkozó ember között. Ebben a párbeszédben Isten megszólalt a Miatyánk egy-egy mondata után és megkérdezte az illetőt, hogy ő hogyan gondolja azt, mit tesz érte, mit jelent szerinte ez. Az illető azt mondta, amit kellett, de az Úr mindig talált egy jobb megoldást, méghozzá az igazi megoldást. A végén az imádkozó rájött arra, hogy hiába mondta el a miatyánkot, ha nem értette, hogy mit mondott. Rájött arra is, hogy minden mondata üzen valamit, nemcsak egyben az egész. A történet elolvasása után, leültem és elgondolkoztam egy kicsit.Krisztus megtanított minket szeretni, adott nekünk egy imát. Megmutatta nekünk azt, hogy a legfontosabb a megbocsátás. De mi valahogy ezt mindig elfelejtjük és a Miatyánkot sem mindig mondjuk tiszta szívvel. Pedig egyszerűbb lenne és közelebb lenne mindennapjainkhoz . "Ha csak jeleket, és csodákat nem láttok, nem hisztek." (Jn 4, 48) A Szent Tamás-i mondat nyomán született közmondás is így szól: Hiszem, ha látom! Az anyagi világban élve, emberi természetünkből adódóan könnyebben fogadjuk el a fizikálisan is átélhető - látható, hallható, tapintható, ízlelhető - dolgokat. Ki ne szeretne közülünk Jézussal személyesen emberi, testi mivoltában is találkozni? Százszorta könnyebb lenne hinni Neki, hinni Benne, ha mi is a saját szemünkkel látnánk csodás tetteit, hallgatnánk tanítását. De ránk az Úr mást bízott: mélyebb, erősebb hitet. "Hidd el, ha nem tudod" énekli Zorán a 34. dalban. Mi kézzel foghatóan nem "tudjuk", nem ismerjük Jézust, de hisszük. Boldognak is mond ezért minket: "Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek." (Jn 20, 29) Az anyagi bizonyíték nélküli hit nem természetes velejárója életünknek. Sokan, sokféleképpen próbálják keresni, sikertelenül. A hit, az Isten kegyelmi ajándéka. Legyünk rá büszkék, hogy mi megkaptuk, és ne felejtsünk el hálát adni érte! Iz 65,17-21; Zsolt 29; Jn 4,43-54 Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Az áldozat kifejezés a legtöbb ember számára valami olyan lemondást jelent, amely az áldozatot hozó számára valamilyen nehézséget, esetleg fájdalmat okoz. Az áldozat bemutatásával megpróbáljuk kiengesztelni Istent vagy a segítségét kérni valamiért, ami tulajdonképpen egy kétirányú, adok-kapok viszony. A katolikusok számára a legfőbb áldozat Isten Báránya, maga Jézus. Jézus feláldozta életét, annak érdekében, hogy elvegye a világ bűneit és megváltsa az emberiséget. Az irgalmasság ezzel szemben egyirányú folyamat, gyakorlása közben nem várunk semmi viszonzást vagy jutalmat. Az irgalmasság gyakorlása készség a megbocsátásra, attól függetlenül, hogy mi lesz az eredménye, készség az önzetlen adásra. Az irgalmasság számos formában jelenhet meg életünkben: megbocsátás, könyörület, szánalom, részvét, együttérzés formájában. Kérjük Istent, hogy adjon nekünk képességet és erőt az irgalmasság gyakorlásához.

      A nagyböjti időszak is kitűnő alkalom arra, hogy mi keresztények törekedjünk a tökéletességre, s ezáltal az életszentség útját járjuk. Azonban ennek is megvan a veszélye. Nehogy olyanok legyünk - ahogy azt a Bölcsesség is írja - mint aki "kérkedik, hogy nála van az Isten ismerete", azaz ne akarjunk különb, "felsőbb rangú lények" lenni felebarátainkhoz képest. Igyekezzünk Krisztus üdvözítő tervét, az örömhírt hirdetni egymásnak tanúságtevő cselekedetként. Mert Jézus is azért jött a földre, hogy az Atya üzenetét továbbítsa nekünk. S ennek az üzenetnek a hitelességét be is bizonyította számunkra. Egyrészt kereszthalálával és feltámadásával, másrészt hivatalának kinyilatkoztatásával, azaz hogy Ő a Krisztus, a mi Üdvözítőnk, Szabadítónk és Isten Fia. Tehát ne legyünk "találgató jeruzsálemiek" sem, hanem tiszta szívből higgyük az Ő kilétét, s tekintsük magunkat egy Értékes Drágakő örököseinek, amit tovább kell őriznünk és adnunk a feltámadás reményében. Bölcs 2,1a.12-22; Zsolt 33; Jn 7,1-2.10.25-30

Szorongatás vesz körül, de Isten megmenti a benne bízókat Életünkben számos hibát követünk el, illetve rágalmaznak meg minket igazságtalanul, így volt ez Zsuzsannával és a házasságtörő nővel is. Azonban ha van mit megbánnunk, és gyarló emberek lévén, van, akkor ez a Szent Negyven Nap kitűnő alkalom arra, hogy valami plusz dolgot tegyünk le az Úr elé. Azaz több áldozatot vállaljunk bűneink jóvátételére. Erre például jó a böjt, így jobban rá tudunk hangolódni a húsvéti misztérium átélésére. Ezt ne nyűgnek vegyük, hanem fogjuk fel valami plusz ajándékként az évközben elmarasztott dolgokért Jézus iránt. Jézus azáltal, hogy "újra lehajolt és írt a földre" gondolkodásra késztette a farizeusokat, hogy lássák ők is olyan bűnösök, mint a házasságtörő asszony. Kitűnő alkalom arra a Nagyböjt, hogy mi is jobban gyakoroljuk a szeretet, a türelem és az alázatosság erényeit felebarátaink felé. S vegyük úgy Jézus "lehajolását", mintha időt szeretne nyerni számunkra az Atyánál, bízva bennünk, hogy jók és jobbak is tudunk lenni.

Sokan hisznek ma ösztöneikben, és döntenek is annak megfelelően, amit egy sejtelmes, őrült vágy diktál. De ez nem eredeti ösztön, ez csak egy torzulás. Magunkba foglalt önmagunk. A valódi ösztön a Mást fedezi fel. Mert nem önmagát, hanem a Másikat érzi, megmagyarázhatatlanul. Valami a rajtunk kívülivel hoz felfedező kapcsolatba. A kapcsolat pedig lényegénél fogva személyes.

      ERKÖLCSTAN

részletek dr. Tuba Iván munkájából A HŰSÉG "Végig szerette övéit" (Jn 13,1)

Az ember méltóságának egyik legfoghatóbb jele, hogy ígéretet tud tenni. Egész életét befolyásoló döntést hoz, és meg is tudja tartani; bízni lehet ígéretében. Ez szabadságának betetőzése. Az ígéret akkor válik izgalmassá, ha meg bántuk. Amikor ígéretet teszünk, számítunk rá, hogy egyszer megbánhatjuk. Ha nem így volna, nem is kellene ígérnünk. Ezért sosem teszünk egyértelműen élvezetes dolgok fogyasztására ígéretet (pl. mindig szeretni, fogom a tiszta levegőt). Szeretetből és lelkesedésből tett elhatározások végrehajtását a hűség biztosítja. Prohászka Ottokár így ír szeretet és hűség komplementer szerepéről: "Mikor a szeretet élvez, a hűség pihen; mikor a szeretet fárad, a hűség virraszt. A hűség a szeretetőrangyala. Csak akkor szeretek igazán, ha nehézségek és áldozatok közt tudok szeretni, vagyis ha hű vagyok." Van persze olyan állandóság is, amely hűtlenség a történelem Istenével és a növekedés törvényével szemben. A körülmények, megváltozása indokolhatja egy-egy vállalkozás föladását vagy szerződés fölbontását. A hűség szörnyű karikatúrája az önkéntes rabszolgaság, amely bűnözésbe, katasztrófákba, olykor közös öngyilkosságba vezet. Az emberek gyakori hűtlenségével szemben az üdvösség története elénk állítja Isten föltétlen hűségét (vö. Jer 31,3). Ennek abszolút kinyilatkoztatása Jézus, az egyszülött Fiú (Mk 12, 1-8), aki az emberiség nevében hűségesen válaszol is (2Kor 1, 20). Miután égig" szerette övéit (Jn 13, 1), Isten hűségében bízva adja át a kereszten életét az Atyának. Az Apostol himnikus szavakkal jellemzi Krisztus örök attitűdjét: "Ha hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja" (2Tim 2, 13). Krisztus tanítványainak neve egyszerűen "hívek" (fideles). Az üdvösség hitében élni és hűségesnek lenni egyet jelent. A Hamletben Polonius azt mondja fiának: "Mindenek fölött Légy hű magadhoz: így, mint napra éj Következik, hogy álmáshoz se léssz." Ámde aki csak magához akar hű lenni, azt fenyegeti a nyakas következetesség és az öntökéletesítés nárcisztikus csapdája. Minél inkább ön maga kerül a központba, annál kevésbé lesz képes hűségben elkötelezni magát. Másokhoz, végső soron Krisztushoz kell hűségesnek lennünk. A másoknak tett ígéret tart meg minket. Ha nem hihetnénk, hogy létünket Isten abszolút hűsége hordozza, képtelenek lennénk magunkat embertársainknak szentelni visszavonhatatlan hűségben. A végső odaadás a felebarát szolgálatában: hűség Isten iránt. Az ő jelenlétében hűségkapcsolataink kölcsönösen erősítik és kiegészítik egymást. Senki sem tisztelheti híven a láthatatlan Istent, ha nem akarja hűséggel tisztelni testvérein keresztül. Embertársaink iránti hűség az Isten iránti hűség próbaköve, de egymás iránti hűségünket mindig újra fölül kell vizsgálnunk Isten abszolút hűségének hitében. Ez kísér a mi részleges hűtlenségünkben is. Ezért vagyunk készek a megcsalatás fájdalmában a megbocsátásra. Ma sokan félnek a hűségtől és különösen láthatóvá tételétől. Aki elutasítja az elkötelezettség szociális közzétételét, az emberi igazság lényeges aspektusát tagadja meg. Az ünnepélyes elköteleződés megerősíti a hűségérzetet és a bizalmat. Persze csak szilárd belső hűségérzéssel szabad a közösség elé állni. A kereszténynek több alkalommal ígéretet kell tennie Istennek. A keresztségben, a bérmálásban, a házasságban és a papi fölszentelésben mindig számos ígéret van. Ezenfölül is tehetünk ígéretet vagy fogadalmat Istennek bármilyen jóról. A vallásos hűségnyilatkozatok részesednek Isten és az emberiség szövetségének méltóságából.

A Szeretethimnusz

Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedhessem: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által, homályban látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet. 1Kor 13,1-13

Fel